kezembentartom

Írások, szösszenetek, mindennapi filozófia és mindennapi pszichológia

Ember az embertelenségben -Van még erkölcs a világban-

hétfő, június 27, 2016 Posztolta venerka1984 12:46

A világ egyre romlik, az emberiség lassan már teljes fertőben él, manapság még a csapból is a bűnözés folyik. A hírműsorok már szinte csak gyilkosságokról, rablásokról, betörésekről, csalásokról, sikkasztásokról és erőszakról szólnak. Nem szeretném megélni azt a világot, amelyben majd egy-egy jótett fog hírnek számítani, ha az számít majd szenzációnak, hogy valaki jó cselekedetet hajtott végre. Képzeljünk el egy olyan anti-utópisztikus világot, amelyben valakit egy jótettért ítélnek börtönbüntetésre. Irreálisan hat, de ha nem kezd el minden ember magára és embertársaira figyelni, akkor bármi bekövetkezhet.

József Attila az általános nézet szerint önkezével vetett véget életének, így halálával nem, de életművével, költeményeivel példát, utat mutatott, olvasói lelkében valamit megváltoztatott. Bár élete és halála nem századokkal ezelőtti történelem, sőt még száz éve sincs, hogy nincs az élők sorában, a világ mégis nagyot fordult azóta. A romlás virágai egyre inkább „kinyílnak”.

Ha ebben a romlott világban egy József Attila kötetet kinyitva a következő sorok kerülnek szemünk elé, talán elgondolkodunk egy kicsit a világról, erkölcsről:

 

„Igaz lelkünket akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan

őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az

ünnepekre”

 

Minden ember tisztán, ártatlanul, igaz lélekkel születik. Aztán a nevelés és a társadalmi hatások következtében formálódik a lelkünk, a jellemünk. Ezért nagyon fontos, hogy a gyermekek és a fiatalok megfelelő példákat lássanak maguk előtt, hogy azok alapján tűzhessenek ki maguk elé célokat.

József Attila sorai a mai világban gyermeknek, felnőttnek egyaránt utat mutathat, elgondolkodásra késztethet mindenkit. A lélek, ez a titokzatos része az embernek rejti magában az egyén jóságát és gonoszságát, bánatát és örömét, és véleményem szerint a lelkünk rejti magában a lelkiismeretünket is. Minden embernek figyelnie kell a saját lelkének tisztaságára. Képzeljük el úgy a lelkünket, mint sok-sok kis lámpást. A rossz cselekedetek hatására mindig kialszik egy-egy kicsi fény, s ha az összes lámpa kialszik, a lelkünk sötétségbe borulhat.

József Attila a lelket az ünneplő ruhához hasonlítja, ahhoz a ruhadarabhoz, amelyet az ünnep kedvéért öltünk magunkra. Gondosan kell bánni vele, őrizni, vigyázni, nehogy folt essen rajta. Ez a költői kép tökéletesen meghatározza a lélek fogalmát. A lelkünk és az erkölcsünk nagyon törékeny, óvni kell őket, mint egy kristályvázát; óvatosan kell bánni velük. He elvesznek az erkölcseink, ha elveszik a lelkünk, elveszett az egész lényünk, a romlás lesz úrrá rajtunk.

A tiszta lélek minden kor egyik legnagyobb kincse (a másik a szeretet), a maié pedig főleg. Az emberek lassan már csak a külsőségekre adnak. Vigyázni kell arra, hogy ne csak a külcsín, hanem a belbecs is szép, ápolt legyen. Ha nem is értékelik annyira, mint egy szép cipőt, az embernek mégis nagyobb önbecsülést ad. Lehet, hogy nem kívánja meg tőlünk mindenki, hogy a lelkünk tiszta legyen, de lehetséges, hogy az az egy, akire a leginkább szükségünk lesz az életünkben, az ezt fogja a legnagyobb szépségnek látni. Csillogó szemünkön keresztül az emberek a lelkünkbe látnak.

kedd, június 14, 2016 Posztolta venerka1984 20:06

Tegnap álmodtam.

Ébren álmodtam a valóságról.

A valóságról, mely mégis álom.

Álmodtam, hogy megcsókollak, hogy két karommal magamhoz húzlak.

Álmodtam, hogy magadhoz vonsz, finom ujjaiddal a ruhámon keresztül simogatsz.

 

Álmodtam.

Rólad és rólam. Kettőnkről.

Láttam és éreztem minden érintésedet.

Éreztem minden mozdulatodat, nyakamon a leheletedet.

Csókoltalak, s Te is csókoltál.

 

A szenvedély hajtott mindkettőnket.

Tűz égett mindkettőnk szemében.

A vágy összeolvadt a testünkkel.

S összeolvadtunk mi is.

 

Egyszerű vonzalom csupán?

Csak vágyakozás?

Vagy lehet, hogy mélyen elbújik mindkettőnkben egy fennköltebb érzelem?

 

Tudjuk erre a választ?

Nem.

Nem tudom.

Lehet.

Lehet, hogy tudjuk, csak nem akarjuk tudni.

Nem akarjuk, hogy másik tudja.

 

Félünk az ismeretlentől.

Félünk, hogy bántanak minket.

Félünk, hogyha meg is kapjuk, elveszíthetjük.

 

Tán saját magunk sem tudjuk, hogy mit érzünk.

Tudjuk, hogy mi a helyes, s mégis az ellenkezőjét cselekedjük

Az érzelem felülkerekedik az értelmen.

S nem mindig tudunk tenni ellene.

Utolsó érintés

csütörtök, június 9, 2016 Posztolta venerka1984 19:17

Éjszaka, kb. 11 óra.

Autó leparkol.

A férfi kiszáll.

A nő megnyomja az ajtónyitót, beengedi a férfit.

 

Rég ismerik egymást, de már más a viszony.

Nincs nyilvánosság, csak titok.

 

Palacsinta, tea, csoki.

Beszélgetés, tévézés, Family Guy.

 

Magához húzza, átöleli, megcsókolja.

Ismerős érzés, ismerős érintés.

 

Keze finoman simogat, csókja szenvedélyes.

A sérelmek, fájdalmak pár órára elfelejtve.

 

Most csak az érzés van.

 

Összebújás, teljes összeolvadás.

Csókadás és viszonzás, oda, ahova jólesik, ahova igazán jólesik.

 

Együtt élik meg a végkifejletet.

Olyan hévvel, izzással, mint még soha.

 

REMEGÉS!!!

 

S utána nincs rohanás.

Kiskifli-nagykifli, beszélgetés, simogatás.

 

Maradni akarna, bújni szeretne még.

Itt most jobb, mint az otthon melege.

 

Különös érzés.

Utolsó érintés.

Halott tetemek az ablakom előtt

csütörtök, június 9, 2016 Posztolta venerka1984 19:16

Csend van.

Síri csend.

Síri csend és hullaszag.

Elkezdődött… Elkezdődött a VÉG.

December vagy május? Nem is számít igazán! Mindkettő szörnyű és kegyetlen!

Túlélték már százak, ezrek, tízezrek! Túléltünk már kettőt, ötöt, tízet, húszat!

Ez erősített? Erősített!

Megerősített? Nem! Nem! Ezt nem lehet megszokni!

Gyengék vagyunk? Talán… Tudatlanok? Nem. Csupán nem elég bölcsek, s törekszünk rá, hogy azokká váljunk.

Üres kávéscsészék a konyhában. Energiaitallal feltöltött testek a szobákban. Csokoládékockák az asztalon, a szájakban és a gyomrokban.

Enni, aludni nincs idő. Nincs lehetőség.

Tollal teleírt papírok, vaskos könyvek szerteszét a padlón.

Tetemek… halott tetemek az ablakom előtt. Egy, kettő,… száz, százegy,… ötszáz, ezer vagy talán még ennél is több.

Ez a valóság? Vagy ez csak a képzelet játéka! Mi valóság és mi álom? Nem is tudom, nem is tudom!

Hallod? Hallom! Halljuk a rothadó hús sercegését.

 

Tollak sistergése a nagy termekben. Járkálás. Figyelő szemek körözése. Kérdésváltó, válaszkereső pillantások találkozása.

Gyors megbeszélés. Hogy volt? Hogy kellett volna? Milyen lesz?

Van, mikor beszélni kell. Húzz egy lapot! Társalogjunk! Hmm… hmm.

Eredmény! Ez egy kiemelkedő fontosságú bizonytalanság! Vajon lesz-e hattyú vagy annál többre is futotta?

Csalódott és örömmel teli, elégedett és elégedetlenkedő arcok keverednek a tömegben vagy egyenként bús magányba vonulnak.

Első, második, harmadik,… sokadik…

 

UTOLSÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sikerült! VÉGE!!!

Van, ami megvan és van, ami nincs…

Sebaj! A lényeg az, hogy VÉGE!!!

 

Bor, vodka, pezsgő, cigi…

Haverok, barátok, szerelmek…

Zene, tombolás…

Pirosló arcok, felhevült, izzadt testek…

Minden megvan. Minden, amire az ÉLEThez szükségünk van!

Most feléledünk hamvainkból, mint Főnixmadarak. S éljük világunk a következő kínzó haláltusáig.

Eme körforgásból még ki nem szakadhatunk! Hát küzdünk, tesszük a „dolgunk”! Tesszük, amíg tennünk kell és amit kell!

A csók

csütörtök, június 9, 2016 Posztolta venerka1984 19:14

Csak mondani akartam valamit.

Csak köszönni.

Csak pár szót váltani.

 

Magamhoz vontam, s ez többet mondott minden szónál.

 

Megszűnt a világ.

Nem szólt már a zene.

Nem léteztek az emberek.

Nem létezett a világegyetem.

 

Csak Te és én voltam, meg a CSÓK.

 

Nem, nem léteztünk mi sem.

A szellemünk egyesült az ajkainkon keresztül.

Csak a lelkünk beszélgetett.

A két fél összekapcsolódott és egymásba olvadt.

 

Éreztem én is, és érezte ő is.

Szikrázott a levegő, bár nem is lélegeztünk.

 

Az élet erősebb volt, mint valaha.

Az élet nem létezett.

 

Uralkodtunk, s uralkodtak rajtunk.

 

Egyek voltunk, nem volt ő és nem volt én.

Csak MI létezett.

 

 

Aztán szétváltunk, a világ újra feléledt.

Szólt a zene, buliztak az emberek.

 

Létezett ő és léteztem én.

A mi köddé vált.

Tova suhantunk, s eltűntünk a tömegben.

 

A pillanat megmaradt, velem marad örökre.

Szeretkezz szívből

csütörtök, június 9, 2016 Posztolta venerka1984 19:12

A szerelem csoda, magával ragadó érzés. Olyan gyorsan csap le, mint egy nyári zápor. Olyan kellemes is, üdítő, melengető, finoman borzongató.

A szeretkezés a szerelmeddel varázslatos. Viszont bele kell adnod a szíved is, az érzelmeid, nem csak a tested, nem csak a technikát.

Ugyanolyan szívvel szeretkezz, mint amilyen szívvel sütit sütsz az Édesednek.

Ugyanolyan szenvedéllyel öleld, mint mikor féltékeny vagy a Kedvesedre.

Ugyanolyan tűzzel csókold, mint amilyen lánggal a gáz ég, mikor az ebédet főzöd a Drágádnak.

Ugyanolyan beleéléssel fogadd magadba, mint ahogyan ránézel a Szívedre.

Ugyanolyan hévvel simogasd, mint ahogy uralkodsz az Édeseden.

Nemcsak a világ felé, nemcsak a világ előtt kell szeretni, hanem otthon, a négy fal között, ruha nélkül is szenvedélyesen kell szeretni.

Ha szereted a Kedvesed, akkor a négy fal között is mutasd meg neki, mit érzel iránta, mennyire vonzódsz hozzá.

Búcsú

csütörtök, június 9, 2016 Posztolta venerka1984 19:10

Szombat este.

Kilenc-tíz óra körül.

Esik az eső, az ég is sír.

Lassan lesétálunk a lépcsőn.

Várjuk az autót.

Fogja a kezem a kicsi fiú, drága keresztfiam.

Megölel, mintha tudná, mi történik.

Nézzük az autókat a lépcsőház ajtaján keresztül.

Rám mosolyog és beszél.

 

Már jön az anyukája is.

Kezében utolsó csomagjaik.

A többi már az autóban.

Messzire utaznak és hosszú időre.

Vár rájuk a boldogság, már él a reménye.

Elpakolják a maradék holmit.

Beül Kiscsillagom is az ülésébe.

 

Megbeszéltük, hogy nem sírunk.

Csütörtökön már zokogtunk,

Akkor már elbúcsúztunk.

Most erősnek kell lenni,

Hiszen nincs bánat,

Nem veszett el semmi.

Pont most találták meg azt,

Amit megérdemelnek,

és végre vége a szenvedéseiknek.

 

Megöleljük egymást szorosan.

Mégsem bírjuk.

Kibuggyannak a könnyek.

„Hiányozni fogtok!”

„Hiányozni fogsz!”

 

Még egy puszi keresztfiamnak,

Még egy ölelés barátnőmnek.

Integetek az elmenőknek,

Hosszú út vár rájuk.

 

Megtörlöm a szemem, hogy lássak.

Beszállok az autóba.

Elindulok az esőben haza.

Az eső lassan eláll,

s tudom, rájuk a boldogság vár.

csütörtök, június 9, 2016 Posztolta venerka1984 19:09

A múlt elmúlt,

nekem nem kell már,

bármennyire is fáj.


Bár már nem is fáj,

az idő a gyógyító,

és sok eltelt már.

5 év egy kupacban

szerda, június 8, 2016 Posztolta venerka1984 20:44

Itthon vagyok. Végeztem. Véget ért, lezárult egy szakasz.

Életem egyik nagyon fontos részének vége, de az emléke örökké él bennem.

Összepakoltam a dolgaim, a szoba közepén egy kupacba, s következő nap ez a kupac már egy másik szobában, egy másik helyen hevert. Benne öt év emlékei.

Nem sírtam, és most sem sírok.

 

„Ne légy szomorú, mert vége, örülj, hogy megtörtént.”

Ez tényleg így van.

Ez az öt év élettel és álmokkal töltötte meg a bensőm.

Ez az öt év új barátokkal örvendeztetett meg.

Ez az öt év új ismeretekkel bővítette a tudásomat.

Voltak támogatóim.

 

S volt egy ellenségem is: saját magam.

Megküzdöttünk, harcoltunk, s végül, az ötödik év végére kiegyeztünk.

Az öt év alatt a legnagyobb csatákat magammal vívtam.

Próbáltam kitörni a korlátaimból, megismerni, s formálni önmagam.

 

Azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg az életben a sikereket.

Becsüljétek meg azt, amit az élet ad!

Ne féljetek az akadályoktól, mert a legnehezebben megmászható hegy után is boldog lejtő következik.

Ne járjatok csukott szemmel, nyíljatok meg, s a világ is nyit majd felétek!

Mindennek van jó és rossz oldala.

 

Én szerencsésnek mondhatom magam.

Hogy miért?

Az öt év alatt olyan társaságot - barátaimnak nevezhetem őket – kaptam magam mellé, akikre számíthattam.

Mellettem álltak a jó és a rossz időkben egyaránt.

Elmondták a véleményüket és a kritikájukat.

Meghallgattak, s meghallgattam őket! (Hiányoztok!)

 

Volt szerelmem, aki megmutatta milyen párkapcsolatban élni.

Általa én is mássá alakultam.

 

Elvárásokkal fordultak felém a tanárok.

Ezeknek néha nem egészen feleltem meg.

Ám általuk saját elvárásaimat magam felé növeltem.

Köszönet azoknak, akik tehetségesnek tartottak/tartanak.

Azoknak, akik bíznak bennem, s támogattak.

Remélem nem okozok nekik csalódást, s a nevemet még – jó ügyek kapcsán – újra hallhatják.

 

Lányok, fiúk! Az élet előttetek áll!

Tiétek, miénk a jövő!!!

Ne hagyjátok, hogy a lehetőségek elússzanak mellettetek!

Ne csak nézzetek, lássatok is!!!

 

Egy hétvégén két Titanic

szerda, június 8, 2016 Posztolta venerka1984 20:41

Bepárásodott ablakokkal, tévécipeléssel, szőnyegen fekvéssel, lila melltartóval, ott-nem-alvással.


100 éve  már, hogy elsüllyedt a Titanic.

1000 éve nem láttalak.

Sms ide, sms oda.

Fotó küldése.

Whisky-s fenyegetés.

Ellenállhatatlan vonzás.

Mágnes.

 

Puszi, ölelés, csók.

Beszélgetés.

Nincs kérdezés.

Nincsenek miértek.

 

Titanic dvd-n.

Nem az a verzió.

Így le kell játszani.

 

[…]

 

A pára kilométereken keresztül, nyitott ablaknál sem tűnik el.

Bár a kézlenyomat elmaradt.

 

1000 év hosszú idő.

Kell még egy jelenet.

Eltelik 24 óra, de a lelkesedés ugyanakkora.

Simogatás, csók, ölelés.

Mosoly az egyik arcon, igéző tekintet a másikon.